Zubor Csaba: Tavasz
Finoman porlad a föld szemcsékre.
Várjuk az esőt és a fecskéket.
Kik sebesen cikáznak az égen,
Mint a villámok egy sötét éjen.
Már meg is jött az első cseppecske,
Csendesen hullik a levelekre.
Üdítően friss tavaszi zápor,
Szükség van rá, mert vetést ez ápol.
Szinte hallom, ahogy kortyol a föld
E csendes eső most jól megöntöz
Látszik az, hogy most jókor vetettél
Néha az idővel van szerencséd.
Harsányan nyúlnak zsenge fűszálak,
Bimbókból kibomlik a virágzat.
Semmi kétség, már itt van a Tavasz
A kései fagy arcán a grimasz.
Lágyan búgnak a balkáni gerlék,
Hamarost kikel az új nemzedék.
Rohan sok madár, fiókát etet,
Férget kutat, éli az életet.
Megreccsen egy ág az erős szélben,
Letörik vele egy teli fészek.
Virágok közt is arat a halál,
Élet rendje, mi olykor betalál.